Az első tapasztalatok

15 nap, több, mint 400km, körülbelül ennyi kellett ahhoz, hogy a bennem végbemenő folyamatokat meg tudjam fogalmazni. Az első 5-6 nap során jóval több könnycsepp gördült le az arcomon, mint ahányszor elmosolyodtam. Semmi mason nem járt az agyam, csak hogy hogyan jutok haza a lehető leghamarabb, és ehhez mit kell tennem. Ennek a sietségnek meg is lett az eredménye: két fájdalmas vízhólyag a lábujjaimon. 3 napig alig tudtam járni, fájdalomcsillapítókon éltem. Minden egyes lépés egy fájdalmas késszúrás volt, ami megszakította a gondolataimat. Így az első héten sok időm nem volt másra gondolni. 6 nap után kezdtem belemelegedni. Megszoktam a napi rutint, lettek barátaim, útitársaim. Megértettem, hogy pontosan ezekért a nehéz pillanatokért vagyok itt.

Érdekes élmény volt, hogy a testem, a szívem és az eszem teljesen mást szeretne. Az első héten rájöttem, hogy ha nem hangolom össze őket, akkor ezt az utat nem fogom tudni végigcsinálni. A testem minden porcikája fájt, az eszetlen rohanás nem tetszett neki, az elsők között értem a szállásokra. A szívem vitte minden fájdalmas lépésemet, hogy minél előbb hazaérhessek. Az eszem próbálta megtalálni erre a megoldást. Így alakult ki az a rutin, hogy reggel 5-6 között indulok, és kb. 30 km-t teszek meg átlagosan egy nap. Az első héten ügyeltem a fokozatosságra a távolsagokat tekintve, akkor csak 25-30 volt, mostanra már 30-35 km között megyek. Ez azt jelenti, hogy kis pihenőkkel, koradélután 1-3 között érkezem a következő helyre, ahol megpihenek aznap. Szinte azonnal elalszom, az utolsó energiáimat felhasználom, hogy zuhanyozzak. Ha magamhoz tértem, kezdődhet a mosás, gyógyszertár és az épp aktuális fajdalmak kezelese – általában vízhólyagok.

A második héten nagy meglepetésre megszerettem az utat. Voltak napok, amikor már egész kellemes volt a séta. A hosszabb távok miatt pedig a sikerélmény sem maradt el. Egyik nap 39km-t gyalogoltam. A rengeteg mosolygós arc, a sok segítseg, amit kaptam, az érdekes találkozások szebbé tettek a napjaimat. Van egy egészen különleges atmoszférája az El Caminonak. Nem tudom kit, mikor látok utoljára. Egyik héten még majdnem minden nap találkoztunk es beszélgettünk, majd egy napon eltér a ritmusunk és többé nem találkozunk.